FESZTIVÁLLABOR VOLT A SZIN IDEI ÚJDONSÁGA A HCEMM STANDJÁN

Szeged, 2024. szeptember 9. – A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) immáron másodszor települt ki Magyarország legrégebbi fesztiváljára, a Szegedi Ifjúsági Napokra. Idei évi újdonságuk volt egy fesztivállabor felállítása, ahol a kilátogatók számos kísérletet végezhettek el saját maguk. A négy napos kitelepülést a HCEMM szervező csapata sikeresnek értékelte, így terveik szerint 2025-ben is kitelepülnek.

A HCEMM Kutatóintézet először 2023-ban települt ki önálló standdal Magyarország legrégebbi fesztiváljára, a Szegedi Ifjúsági Napokra. A tavalyi év sikerein felbuzdulva 2024-ben bővített tartalommal érkeztek, többek közt felállítottak egy fesztivállabort, ahol számos kísérletet nézhettek meg, illetve próbálhattak maguk is végigcsinálni a kísérletező kedvű fesztiválozók. Kiss Nóra, a HCEMM kommunikációs és PR menedzsere hangsúlyozta: „A HCEMM kutatásai az egészséges öregedés tématerületeit fogja össze, ami minden korosztály számára érdekes kérdéseket és témákat vet föl. A HCEMM a legmagasabb szintű, nemzetközileg is kiemelkedő kutatócsoportjai azonban nemcsak az adott projektjeikre fókuszálnak, úgymint rákkutatások, legújabb diagnosztikai eljárások és terápiák fejlesztése, hanem legalább ennyire fontosnak tartják a kutatói utánpótlást és a társadalmi edukációt is. Épp ezért nyolc kutatónk négy napon át volt személyesen is jelen az önálló standunkon, és részletes tájékoztatást adtak a kutatói élet sikereiről és kihívásairól, az általuk befutott karrierutak mérföldköveiről, illetve tudományos eredményeikről.”

A HCEMM csapatának a kitelepüléssel az volt az elsődleges célja, hogy minél közelebb hozza a fesztiválozókhoz a kutatói életpályát, ezért leegyszerűsített formában prezentálták tevékenységüket: a standon mikroszkópokba lehetett belenézni, kémcsövekben lúgos és savas kémhatást előidézni, bőrről levett mintából baktériumokat tenyészteni, illetve megérteni a DNS-szeparáció folyamatát. Kiss Nóra kiemelte: „Volt olyan fiatal látogatónk, aki az egyik kutatónkkal 2 órán keresztül beszélgetett a kutatói életpálya lehetőségeiről, a szükséges tanulmányok listázásáról, a jövőbeni karrierút felvázolásáról. Már ezért megérte négy napon át itt lennünk!”

A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (Hungarian Centre of Excellence for Molecular Medicine – HCEMM) egy több létesítményben működő intézet, amelynek kutatói úttörő eljárások és terápiás módszerek fejlesztésével járulnak hozzá az egészségesebb öregedéshez. A HCEMM Program jelenleg többek között a H2020 Teaming Projekt támogatásával működik, melynek keretei között a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont a heidelbergi székhelyű EMBL-lel, mint partnerintézménnyel dolgozik együtt. A magyar kormány támogatása szintén elengedhetetlen a HCEMM működéséhez, ez jelenleg a Tématerületi Kiválósági Program és a Nemzeti Laboratóriumok Program projektjein keresztül valósul meg. A HCEMM célja, hogy az akadémiai és ipari területek között közvetítve, a molekuláris orvostudomány legújabb eszközein keresztül hozzájáruljon az öregedő magyar népesség életminőségének javításához, és az egészségügyi ellátás költségeinek csökkentéséhez. A szervezet sokrétű munkáját a szegedi székhelyű HCEMM Nonprofit Kft. irányítja.

Loading