A HCEMM, azaz a Magyar Molekuláris Kiválósági Központ már több mint egy éve szervez Science Café-t, melynek célja, hogy a résztvevő kutatók a laikus közönség előtt részletesen beszámoljanak kutatási fókuszterületeikről és elért eredményeikről. Az elmúlt időszakban összesen három esemény valósult meg, a 2024. májusi 15-i alkalom immáron a negyedik volt. A budapesti helyszín – Magvető Café – másodszor adott teret a tudománynépszerűsítő rendezvénynek, amely iránt ezúttal is jelentős volt az érdeklődés. A Science Café májusi eseményének két meghívott előadója Dr. Bödör Csaba molekuláris biológus és Dr. Pongor Lőrinc biomérnök voltak, akik a HCEMM kutatócsoport vezetői is egyúttal.
Elsőként Dr. Bödör Csaba molekuláris biológus tartotta meg előadását, amelyből kiderült, hogy a géneknek milyen jelentős szerepe van és lehet a jövőben a hematológiai daganatok személyre szabott gyógyításában. Az érdekfeszítő, a laikus közönség számára is érthető és befogadható előadás rávilágított arra, hogy a legújabb kutatási eljárásokban a genetikai vizsgálatoknak igen jelentős a szerepük, mint például a leukémia korszerű diagnosztikai eljárásában és kezelésében. Mindemellett arra is fény derült, hogy a legújabb kutatási eredmények miképp járulnak hozzá a személyre szabott orvostudomány fejlődéséhez, a hazánkban több ezer beteget érintő hematológiai daganatok pontosabb feltérképezése által.
Másodikként Dr. Pongor Lőrinc biomérnök lépett a Magvető Café színpadára, ahol az „Evolúció a daganatokban: Hogyan változnak a daganatsejtek az idő előrehaladtával?” című előadását hallgathatta meg a számos megjelent érdeklődő. Az előadásból a résztvevők megismerhették, hogyan és miért alakul ki a daganatokban – különös tekintettel a kissejtes tüdőrákra – az a belső sokféleség, amely miatt ellenállóvá válhatnak a kezelésekkel szemben és visszatérhetnek egy kezdetben sikeres terápia után. Szó esett arról is, hogyan segíthet a tudomány felvenni a versenyt a daganatsejtek alkalmazkodó képességével.
Kiss Nóra, a HCEMM kommunikációs és PR menedzsere az előadásokat követően hangsúlyozta: „Az elmúlt 2 évben megtartott ingyenes tudománynépszerűsítő rendezvényeinken összesen több mint 300 fő vett részt, akik laikus közönségként hallgatták végig nemzetközi hírű kutatóink közvetlen, olykor humoros, jóhangulatú és közérthető előadásait. Az z idei év második felében, ősszel, további két városba látogatunk el, Debrecenbe októberben és Pécsre novemberben, ahol szintén nagy számú érdeklődés számítok.”

A HCEMM arra törekszik, hogy kialakuljon egy állandó érdeklődői kör Budapesten és vidéken is, akik maguk is nagyköveteivé válnak a nemzetközi színvonalú, de Magyarországon folyó alkalmazott kutatási eredményeknek. A Science Café események mindegyike ingyenesen látogatható a jövőben is, hiszen ezek megszervezése a HCEMM egyik legfőbb társadalmi szerepvállalása is egyben. Az őszi Science Café helyszínek már biztosak, amint lesznek pontos időpontok, a HCEMM meghirdeti újabb tudománynépszerűsítő eseményeit.
Mi a HCEMM?
A Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (Hungarian Centre of Excellence for Molecular Medicine – HCEMM) egy több létesítményben működő intézet, amelynek kutatói úttörő eljárások és terápiás módszerek fejlesztésével járulnak hozzá az egészségesebb öregedéshez. A HCEMM Program jelenleg többek között a H2020 Teaming Projekt támogatásával működik, melynek keretei között a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem és a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont a heidelbergi székhelyű EMBL-lel, mint partnerintézménnyel dolgozik együtt. A magyar kormány támogatása szintén elengedhetetlen a HCEMM működéséhez, ez jelenleg a Tématerületi Kiválósági Program és a Nemzeti Laboratóriumok Program projektjein keresztül valósul meg. A HCEMM célja, hogy az akadémiai és ipari területek között közvetítve, a molekuláris orvostudomány legújabb eszközein keresztül hozzájáruljon az öregedő magyar népesség életminőségének javításához, és az egészségügyi ellátás költségeinek csökkentéséhez. A szervezet sokrétű munkáját a szegedi székhelyű HCEMM Nonprofit Kft. irányítja.


